2017. augusztus 10., csütörtök

KÖNYAJÁNLÓ GYERMEKNEVELÉSI SZEMPONTBÓL


Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták





Gerald Durrell könyvei ugyanannyira szólnak az emberekről, mint az állatokról...., de azért az utóbbiakról többet ír és talán nagyobb rajongással. :)

Az író persze sokat foglalkozik az emberekkel is – főként saját családjával és barátaival. A Családom és egyéb állatfajták története Korfun játszódik, Durrell gyerekkorában, az 1930-as években. Fergeteges humorral és nagy szeretettel mutatja be családját, a helyieket és az ott élő vagy nyaraló külföldieket, valamint az ottani élővilágot. Gerald figyelmét nem kerülik el a legapróbb élőlények sem, neki nem jelent gondot bájos és szeretnivaló lényként bemutatni egy pókot vagy akár egy skorpiót. Bohó családjával éjjel fürdőzni jár a tengerre, és közben minden állatot megfigyel, ami a közelébe kerül. Szobája egy mini állatkert, amivel néha őrületbe kergeti a ház többi ember lakóját.
Hogyan volt ideje a kis Gerrynek ennyit foglalkozni az állatokkal és tanulmányozni azokat?
A válasz egyszerű: nem járt iskolába. Magántanárok tanították arra, amire jónak látták és amennyit Gerry hajlandó volt megtanulni.
Érdeklődésének megfelelően barátkozhatott más természetbúvárokkal, zoológusokkal, akik a gyermek Geraldot magukkal egyenrangú személyként kezelték, és örömmel beszélgettek vele kedvenc témáiról. Együtt jártak megfigyelni és begyűjteni az állatokat. Felnőtt mentorai könyveket kölcsönöztek neki, megtanították arra, ami szükséges egy zoológus munkájához.
Gerald Durrellnek megvolt mindene – idő, segítség, környezet, elfogadás – ami segítette abban, hogy zseniális tehetségét kibontakoztassa.
A kis Gerry állatok iránti mérhetetlen rajongása sokak szemében csak egy fura hóbort volt. A tehetség egyes esetekben egyértelműen nyilvánul meg, mint például Mozartnál vagy Picassonál, akiket már gyerekkorukban zseninek tartottak. Másoknál viszont – és ide tartozik Durrell is – csupán idővel derül ki, hogy amit tesznek és létrehoznak, az mennyire fontos, korszakalkotó és nélkülözhetetlen.

Gerry és Roger Korfun

Amikor iskolába küldjük gyerekeinket, azt reméljük, hogy megszereznek minden tudást és képességet, hogy boldoguljanak az életben. Ez lenne az iskola alapvető feladata, ezen kívül a tehetségek gondozása.
Vajon sikerül-e egyáltalán felfedezni, hogy miben jó és tehetséges egy kisgyerek? Jelenleg inkább a lemaradásaira fókuszálnak az iskolában: nem ír elég szépen, nem olyan ügyes, mint a kortársai, nem túl jó számtanból...
Vajon hogyan alakult volna Gerald Durrell életútja, ha fogékony gyermekkorában iskolába jár, és családja nem hagyja kedvére bóklászni a természetben? Gerry sem volt jó minden tantárgyból – nem ment neki jól a matek, nem tanult meg franciául, életében egyszer sem dobott medicin labdával, nem szerzett diplomát sem. 
Irodalmi és zoológiai életműve mégis megkerülhetetlen.

A családom és egyéb állatfajták című könyv gyermeknevelési szempontból is érdekes olvasmány, gyakorló szülőknek, nyitott szemléletű pedagógusoknak mindenképpen ajánlom!

2017. július 5., szerda

Tanítóink



A tanulócsoportot vezető tanító, Kappéter Éva hitvallása a Formabontó Iskoláról:

Én olyan iskolát szeretnék…

  • ahol öröm együtt lenni, mert a felnőttek és a gyerekek őszintén megosztják egymással a gondolataikat, érzéseiket, segítik és tanítják egymást, békességben együtt élnek,
  • ahol bízunk egymásban, tudjuk, hogy mindannyian a legjobb formánkat szeretnénk hozni, még ha nem is mindig sikerül,
  • ahol folyamatosan erősítjük egymásban a sikeresség érzését, és megtanulunk örülni egymás sikerének akkor is, ha éppen vesztésre állunk egy társasjátékban,
  • ahol igyekszünk nem megbántani egymást,
  • ahol közel van a természet, ami lelki és testi egészségünk alapja, inspirálja játékainkat, művészi alkotásainkat, tudományos felfedezéseinket,
  • ahol eleget mozoghatunk,
  • ahol az ünnepeket a magunk módján élhetjük át, a hagyományainkat magunkra szabhatjuk,
  • ahol a tanulás az életünkkel szervesen összefonódó folyamat, ahol játszunk, alkotunk, írunk, olvasunk, számolunk...
  • ahol a kíváncsiság és a tudásvágy egyre erősödik mindannyiunkban,
  • ahol sok lehetőség adódik a beszélgetésre, ahol mindenkit egyformán meghallgatunk,
  • ahol a konfliktusainkat együtt oldjuk meg, magunk alkotjuk meg az együttélésünk szabályait,
  • ahol megtanuljuk értékelni és kontrollálni magunkat,
  • ahol sokat nevetünk.


Magamról

A nevem: Taiszné Kappéter Éva. Debrecenben születtem 1965-ben. Hároméves voltam, mikor Brettyóújfaluba költöztünk. Ott jártam óvodába és első és második osztályba. Fontos évek voltak. A felhőtlen boldogság kora.

A Járási Kórház területén laktunk, mivel a szüleim a kórházban dolgoztak. A kórház területéhez tartozott egy kis erdő, nyitott és fedett teniszpálya és egy kis strand. Zegzugos utak, ahol alig járt autó, vagy lovaskocsi, és szabadon biciklizhettünk. Gyerekparadicsom. Az iskola délig tartott, akkor hazamentünk, a kórház éttermében ebédeltünk, és az utcai lámpák felgyújtásáig szabadon játszhattunk. Nem emlékszem, hogy mikor írtam házi feladatot. Pedig biztos volt. A tanító néni szigorú volt. A rossz fiúk körmöst is kaptak néha. És hátratett kézzel kellett ülni. De nem féltünk tőle. Elvitt a kertjébe, ott tanultuk a növényeket.
Aztán visszaköltöztünk Debrecenbe. Kulcsos gyerekek voltunk az öcsémmel. A délutánokat általában a játszótereken, a barátoknál, télen a korcsolyapályán töltöttük. Szabadok voltunk. Én sokszor a kicsikkel játszottam, vigyáztam a szomszéd gyerekekre.
Első (ma kilencedik) osztály félévekor költöztünk Pestre. Az Apáczai Gimnázium integrált természettudomány tagozatos osztályába kerültem. Nem voltam jó tanuló, de sokat olvastam. Az irodalom és a filozófia érdekelt. Végül gyógypedagógusnak jelentkeztem. Abban biztos voltam, hogy a gyerekek között érzem jól magam. A hallássérültek integrációja és a korai fejlesztés érdekelt igazán.
Másodév végén született az első kislányom. Levelezőn fejeztem be a főiskolát, és megbízással dolgoztam a hallássérültek korai fejlesztésében és az integrációt vizsgáló kutatásokban. Aztán jött a második kislány, és a fiam. Otthon voltam velük, de közben elvégeztem a Sindelar terápiás képzéseket és a rehabilitációs konzultáció szakot a főiskolán. Utazótanárként kezdtem félállásban dolgozni, integrált hallássérült gyerekek terápiáját végeztem.

A Deák Diák Általános Iskolában is volt egy tanítványom. Végül 2000-ben ott marasztaltak fejlesztőpedagógusnak. Akkor még gyerekcipőben járt ez a fajta segítségnyújtás. Az igazgatóm szabad kezet adott. A logopédussal és az iskolapszichológussal együtt találtuk ki, hogy lehet a leghatékonyabban segíteni a tanárok munkáját. Részt vettem sok módszertani képzésen, én is tréner lettem (IPR= integrációs pedagógiai rendszer, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek integrációját segítő program). Tantestületeknek tartottam képzéseket az ország különböző pontjain.

A zseniális igazgatómnak köszönhetően tanultam projekt módszereket, kooperatív csoportmunkát, differenciálást, számítógéppel segített oktatást, Kedvesház-pedagógiát, resztoratív konfliktuskezelő módszert. Voltam tanulmányúton Hollandiában és Portugáliában.
Az igazgatóváltás után elhagytam a Deák Diákot. Jelenleg az Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium fejlesztőpedagógusaként dolgozom.
Sokféle hobbim van: rajzolás, varrás, kirándulás, zenehallgatás, olvasás, nyelvtanulás (török), scrabble. Autót vezetni nem tudok, ha tehetem biciklivel közlekedem.
És mint a legtöbb lelkes pedagógus, folyamatosan tervezgettem, hogy milyen lenne az én iskolám.

Szeretném, ha a szabadság érzését megtapasztalhatnák a gyerekek. Szeretném, ha feltehetnék a kérdéseiket. Szeretném, ha a saját tempójukban sajátíthatnák el az alapokat. Szeretném, ha egy folyamatos, aktív kutató, alkotó közösség alakulna ki. Szeretném, ha a játék szerves része maradna az életüknek. Szeretném, ha rátalálnának az egyéni útjukra. Szeretném, ha a kölcsönös megértés és elfogadás légkörében mindenki biztonságban érezné magát. Szeretném, ha a szülőkkel a folyamatos párbeszéd során közös értékrendet tudnánk kialakítani. Szeretnék tudásban és lélekben együtt gyarapodni a rám bízott gyerekekkel, szüleikkel és a kollégáimmal.

2017. 06. 27.
                                                                   Éva néni



2017. május 16., kedd

Programok


Következő programunk:

2017. május 27-én nyílt napot tartunk, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődő családokat.
Jelentkezés itt.








2017. május 14-én a Madarak és Fák Napja rendezvényen jártunk.












Az iskolaválasztás örök dilemmája
Hogyan válassza ki a szülő gyermeke iskoláját?

Az iskolaválasztás és az iskolakezdés nagy mérföldkő a családok életében. Szülőként nem mindig egyszerű feladat kiválasztani a gyerek számára ideális környezetet, iskolát, tanítót. Tudatosan, felelősen dönteni nehéz, hiszen egy gyerek egész életét meghatározhatja az iskolája. Az ország számos településén működnek és jönnek létre tanulócsoportok, melyek újabb alternatívát jelenthetnek a szülők számára.

Napjainkban egyre több szakember hangsúlyozza a gyermekközpontú iskolák szükségességét. Ezek mozgatórugója pedig az elégedettebb, motiváltabb pedagógus. A tanulóközösség előnye, hogy a gyerekeknek lehetőségük van a saját ütemükben, tempójukban fejlődni. Megtanulnak tanulni, logikus és kritikus gondolkodásuk fejlődik. Ezek elsajátítása az egyik legfontosabb feladata a jövő munkavállalóinak. Hiszen, Mérő László szavaival élve, a ma iskolájában olyan problémák megoldására kell felkészíteni a gyerekeket, amelyekről ma még azt sem tudjuk, hogy problémák.
Ezt a lehetetlennek tűnő feladatot tűzte ki célul a Dunakanyar kapujában található Formabontó Iskola is, mely 2017 szeptemberében nyitja meg kapuit a családok előtt.  A váltott projekthetekkel (egy-egy megoldandó probléma témája köré csoportosított tananyag-elsajátítás) működő iskolában a diákok saját tapasztalatokon keresztül szerzik majd meg a szükséges tudást és képességeket. A siker azon múlik, hogy a tanító fenntartsa a gyerekek természetes kíváncsiságát, és kihozza a diákokban rejlő tehetséget.
A magántanulói csoportok programjának része az egyéni munka mellett a kooperatív tanulási formák, csoportmunka elsajátítása. Az együttműködő teammunka az élet egyre több területén válik nélkülözhetetlené, így fontos készség a z-generáció (2000 után születettek) számára. Nem hiába nevezik ezt a generációt digitális betyároknak is. Ők a digitális őslakosok, akik már akkor is tudják használni a technológiai eszközöket, amikor még beszélni is alig tudnak. Fontos cél felkészíteni a diákokat a digitális eszközök és az Internet biztonságos, ésszerű és megfelelő használatára.
Minden szülőnek van elvárása és minden iskolának van programja arra, hogy mire és hogyan készítse fel gyermekét, diákjait. Talán mégis a legfontosabb kritérium mind közül azonban az, hogy a gyerekek személyisége nyugodt körülmények között, szabadon bontakozhasson ki.

A gödi Formabontó Iskola egy ilyen közeg szeretne lenni. Egy hely, ahol jó gyereknek lenni, ahol egyszerűen csak jó lenni.